Amikor 2017-ben először találkoztam az illóolajokkal, még nem sejtettem, hogy ez az egész életemet megváltoztatja majd. Nem az üzleti lehetőség érdekelt, sőt sokat gondolkodtam ez miatt, hogy belevágjak-e egyáltalán?! Merjek-e fiókot nyitni?! – én egyszerűen csak egy kétségbeesett anyuka voltam, aki megoldást keresett gyermekének és magának.
Az első gyermekem születése nem úgy alakult, ahogy elképzeltem. Császármetszés után próbáltam helytállni, de a szoptatás rengeteg kihívást hozott, olyanok, amikről előtte sosem hallottam. Azt hittem, a babázás egyszerű lesz: eszik, alszik, mosolyog.
A valóság azonban egészen más volt…
Persze, nagyon cuki volt, és imádtam! De a kislányom sírós baba volt, jellemzik úgy is, hogy többemberes, éjszakánként kismillószor ébredt. Napközben sem volt könnyű, mert rendkívül érzékenyen reagált a több ingerre, több emberre. Ahogy beesteledett, egyre nehezebben lehetett megnyugtatni, órákon át sírt. Én pedig elfáradtam – testileg, lelkileg egyaránt.
Körülöttem sokan próbáltak „okos tanácsokkal” segíteni:
„Hagyd sírni, majd megtanulja mi a rend!”
„Erősödik a tüdeje.”
„Ne szoktasd ölbe, elrontod!”
A sok tanács már teljesen összezavart.
Tudtam, hogy ennyi sírás nincs rendben, és az ösztönöm azt súgta, hogy ne rakjam csak úgy le, ha sír. Sokan mondták, hogy csak át kell ezt vészelni. Én úgy éreztem, lennie kell valami megoldásnak, segítségnek.
Az egyik anya csoportban ajánlottak nekem egy illóolajat, a
Serenity volt az, alvás támogatásra.
Őszintén? Nem hittem, hogy működni fog.
Annyira elfáradtam az éjszakai nem alvásokban, hogy készen álltam órákat is eltölteni azzal, hogy kerestem a megoldást. Rengeteget olvastam, hosszas kutatást végeztem, hogy megismerjem a céget, az illóolajokról van-e negatív visszhang.
De ellenkezőjét találtam!
Az esszenciák nagyon kimagasló minőségűek, jobbnál jobb tapasztalatokra leltem, pozitív kutatási eredményekre,
így adtam neki egy esélyt.
Az első éjszaka a lányom „csak” 2-3 óránként ébredt fel, ami az előző éjszakákhoz képest hatalmas változás volt. Tényleg csodának éltem meg. Nem mondom, hogy minden gondunk egy csapásra megszűnt, de valami elindult. Végre aludhattam pár órát egyben.
Majd a többi problémánkra kerestem megoldásokat. Megfogadva a szakértők tanácsait, az igény szerinti szoptatást kezdtem el, és egy alvástanácsadó segítettek megérteni a gyermekem alvásritmusát – így végre nyugodtabb és könnyebb lett nappal, és éjjel is. Az olajok használatával magamon, én is lelkileg erősödtem.
Aki ajánlotta nekem az esszenciát, egy kedves, segítőkész anyuka volt. Ő nem csak egy terméket adott a kezembe, hanem egy új világot nyitott meg előttem.
Ekkor még nem is értettem, hogy ezek az esszenciák, biztonságosan alkalmazva, megfelelő információval, mekkora támogatást adhatnak az életünkhöz.
Először csak magunknak használtam az esszenciákat, majd elkezdtem tanulni, egyre több mindent kipróbálni. Egyre több pozitív tapasztalatot szereztünk.
Meséltem a barátoknak ezekről. Hiszen nem tudtam magamban tartani, olyan tapasztalataink voltak! Egyre többen kérdeztek is tőlem, hogy hogyan csinálom, én pedig örömmel segítettem.
Végül azt vettem észre, hogy már nemcsak a saját családomnak segítek, hanem sok más anyukának is. Mindenhol működtek az olajok. Elképesztő volt látni a sok boldog anyukát.
Most, évekkel később, több száz családot segítek!
Neked sem kell egyedül végigmenned ezen az úton.
Választhatod azt is, hogy lesz egy segítőd, egy mentorod, és rögtön mellé egy támogató közösséget is kapsz.
Gyakran megkérdezik tőlem:
„Mi visz előre ennyi év után is?”
A válaszom egyszerű: a szenvedély, a fejlődés lehetősége, és az emberek akiket megismertem, megismerhetek.
Minden nap megerősítést kapok abban, hogy érdemes csinálni, imádom, hogy a hobbim a munkám. Ez az én utam. Nálam, nincs olyan, hogy a hétvégét, a szabit várom, mert minden nap amikor dolgozom, az nekem kikapcsolódás, feltöltődés is.
Ez a hivatás adja nekem az energiát ami tovább visz! Olyan pozitív légkör vesz körbe, ami csak ad, és ad.
Nem mondom, hogy mindig minden legjobban alakult, voltak hullámvölgyek, megakadások, még konfliktusok is. De úgy érzem, ez is a fejlődésünk része volt.
Viszont annyival több pozitívuma van: a rengeteg kedves üzenet, amit kapok nap, mint nap.
A hálás visszajelzések, tapasztalatok, a sok pozitív energia az, ami itt tart és előre visz.
Én, mint doTERRA wellness tanácsadó abban segítek, hogy az emberek újra felfedezzék az esszenciális olajokban rejlő természetes erőt és bölcsességet.
Tanácsadóként a feladatom, ha igényt tartasz rá, támogatást adjak az utadon. Megismertesselek a doTERRA esszenciáival, a közösségével, amely egy összetartó, inspiráló nagy család. Ha ellátogatsz egy eseményre, azt fogod tapasztalni, hogy mindenki olajozik, tanul, kapcsolódik, nevet, boldog, és megosztja a tapasztalatait.
Segítek neked megtalálni azokat a termékeket, amelyek a legjobban támogatják a Te és családod egészségét, életmódját és céljait. Nem erőltetek rád semmit – csak megmutatom a lehetőségeket, és majd Te eldöntöd, hogy merre indulj. Akár az esszenciák megismerése, akár plusz bevétel a cél, egy saját vállalkozás lehetőségért jössz, itt reményeim szerint megtalálod azt, amire szükséged van.
Milyen egy doTERRA wellness Tanácsadó:
Partnerség a doTERRA-val: