doTERRA, mint pénzkereseti forrás?

A világ egyik legerősebb terméke mögé állhatsz. De nem csak, mint vásárló – mint Tanácsadó, aki saját pénzügyi jövőjét változtatja meg.

Egy döntés, ami megváltoztatta az életem

2017-ben meghoztam egy választást, amely azóta is az egyik legjobb volt az életemben: megvettem az első üveg esszenciáimat.
A használatuk után egyszerűen nem tudtam magamban tartani a sok pozitív tapasztalatot – megosztottam másokkal is, majd kicsit később felfedeztem az üzleti lehetőséget.

Rengeteget adott ez a pár év, sokat fejlődtem, sokszor kiléptem a komfortzónámból, nem mindig volt könnyű, áldozatokat is kellett hoznom, de annyi új ajtó nyílt meg előttem.

Korábban volt negatív tapasztalatom: húszévesen rövid ideig Avonnal próbálkoztam, de ott csak a nyomás, a kötelező eladások és hívások maradtak meg bennem – emiatt kezdetben előítéleteim voltak a doTERRA-val szemben is.
Teljesen más területre keveredtem, hiszen az illóolajokról, a hálózati működésről sem tudtam sokat.

De amit itt találtam, minden várakozásomat felülmúlta.
Senki nem kényszerített semmire – csak inspirált, támogatott, meghallgatott.

Ma már pontosan tudom: az esszenciákkal nemcsak magamnak, hanem másoknak is segíteni szeretnék – és azt is, hogy ez az üzleti lehetőség óriási lehetőség bárkinek.

doterra

Egy választható út, tele lehetőségekkel

Itt senki nem erőltet rád semmit.
Ha szeretnéd, egyszerűen élvezheted a termékek jótékony hatását – ennyi is bőven elég.
De ha nyitott vagy rá, akkor megmutatom, hogyan lehet ebből az élményből akár bevételi forrásod is.
Ez nem kötelező, csak egy lehetőség.

Számomra ez nem „munka” – ez egy szerelemprojekt.
Imádom az esszenciákat, nap mint nap használom őket, és szívesen megosztom a tudásomat azokkal, akik szintén fejlődni szeretnének.

A siker itt is időt és energiát igényel – akárcsak bármilyen más vállalkozásban.
A különbség az, hogy itt nem kell hatalmas kezdőtőke a vállalkozás elindításához: csak elköteleződés, kitartás és hit abban, hogy képes vagy rá.

kék lótusz virága

Szabadság, amit imádok

A pénzügyi oldal értékes, de számomra az igazi ajándék a szabadság.
Szabadon oszthatom be az időmet: ha akarom, a gyerekeimmel lehetek, elmehetünk sétálni, vagy egyszerűen csak megállhatok egy kicsit pihenni.

Nincs helyhez kötöttség, bárhonnan dolgozhatok – és ezt az életformát önazonosan, örömmel és nőként megélve építhetem nap mint nap.

Ha te is érzed, hogy valami újba vágnál, vagy csak szeretnéd megtapasztalni, hogyan nézhet ki ez a szabadság a te életedben,
akkor szeretettel várlak egy beszélgetésre.

Milyen az AromaMami Business MentorProgram?

Indulj el velem – személyre szabott MentorProgrammal támogatlak!

Létrehoztam az AromaMami Business MentorProgramot, hogy segítsek azoknak, akik szeretik az illóolajokat, és szeretnének az esszenciák népszerűsítéséért akár saját bevételi forrást is építeni maguknak. Saját megéléseket is elmesélem, hogy neked ne keljen már átmenni a kezdők hibáin.

Ha az üzleti oldal is érdekel, plusz oktatást és személyre szabott támogatást biztosítok, hogy pontosan azt a tempót és irányt követhesd, ami neked a legjobban működik.

Egyéni konzultáció során átbeszéljük a céljaidat, és lépésről lépésre segítek hogy megvalósíthasd őket – legyen szó egy kis plusz bevételről vagy egy komolyabb jövedelemről.

A mentorprogram részeként nemcsak útmutatást kapsz, hanem egy támogató közösség részese is leszel, ahol folyamatos tanulási lehetőségek és inspiráció vár rád.
Készen állsz, hogy elinduljunk együtt?

mentor programról fotó

Hálás szavak, amiket kaptam